Szuperhétvége

Ritkán látható hétvége előtt állnak a sportrajongók…

…ugyanis három különböző sportágban két Derby és két Bajnokok Ligája-döntő is terítéken lesz június 2. és 4. között.

A sort a lovak nyitják pénteken, amikor is magyar idő szerint 17:30-kor elrajtol az Epsom Oaks, szombaton ugyanekkor pedig a 238. Epsom Derby. Mindkét versenyt 2400 méterre futják a háromévesek, de amíg az Oaks-ban kizárólag kancák indulhatnak, a Derby-ben (a herélteken kívül) mindkét nem legjobbjai képviselhetik futtatójukat. A Derby a háromévesek legnagyobb értékmérője, aki itt nyer, mindegy, milyen eredményeket hoz ezután, annak a neve örökre belekerül a sport nagy történelemkönyvébe. Lóversenyrajongóknak gyakorlatilag kötelező, az ITV-n követhetik élőben Permian és társai nagy összecsapását.

epsom_derby_2012-_camelot_and_main_sequence

Vasárnap Chantilly-ban folytatódik a Derby-k sora, ugyanis vasárnap futják a francia változatot, a Prix du Jockey Club-ot. Szintén klasszikus versenyről beszélünk (tehát csak hároméves lovak indulhatnak benne), de a többi európai országgal ellentétben a táv itt rövidebb, 2100 méter. A tavaly megkoronázott Almanzor-t év végén a legjobb európai hároméves ménnek választották, így mindenképp érdemes az Equidia-n nyomon követni, hogy alakul a gall reménységek futama.

Mi, magyarok is érdekeltek leszünk a hétvége két napján, ugyanis a férfi kézilabda Bajnokok Ligája most érkezett végső, egyben legfontosabb és legnagyobb állomásához, az EHF Champions League Final Four-hoz. A Telekom Veszprém zsinórban negyedszer jutott el a kölni Lanxess Arena-ba, és a tavalyi tragikus döntő után újra itt a lehetőség, hogy az “Építők” megszerezzék klubjuk első trófeáját. Ehhez azonban szombaton 15:15-től a világválogatottként emlegetett Paris Saint-German-en, a döntőben pedig a 18:00-kor kezdődő második elődöntőből győztesként kikerülő Vardar Szkopjén vagy Barcelonán kell túljutni, ami nehezebb feladat lesz, mint valaha. Esélyeket latolgatni viszont nem érdemes, hiszen a szokásosnál is magasabb színvonalú a mezőny, bárkit lehet egyaránt legjobb vagy legrosszabb esélynek titulálni. Vasárnap 15:15-kor a bronzérem, 18:00-kor pedig az aranyérem sorsa dől el, mind a négy mérkőzést élőben közvetíti a Sport1.

c-rg6elxoaufhwj

Végezetül nem mehetünk el szó nélkül a valószínűleg legtöbb embert megmozgató esemény mellett sem: szombat este 20:45-kor rendezik meg Cardiff-ban az UEFA Bajnokok Ligája döntőjét, melyek az M4 Sporton követhetnek figyelemmel. Idén kétség kívül az elmúlt évek legerősebb fináléját láthatjuk, hisz ugyan voltak “előrehozott döntők”, mint például a Real Madrid – Bayern München vagy a Barcelona két utolsó fordulója a PSG, illetve a Juventus ellen, egyértelműen a szezon két legerősebb csapata küzd majd meg egymással a Millennium Stadionban. Míg a címvédő 12. győzelméért száll harcba, Buffon-éknak mindössze a 3. diadaluk lenne.

Minden a sportról szól tehát a hétvégén, három éve csak erre készülő lovak csatáznak egymással, és két, szeptember óta tartó, izgalmakkal teli sorozat végső győztesét is ünnepelhetjük. Ne hagyják ki egyiket sem. Kedden pedig első kézilabda-beszámolónkkal jelentkezünk, azaz egy új sportág debütál itt a Turf&Sporst-on.

Képek: Wikipédia, Veszprém Handball Team Twitter