Államtitkári értékelés

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár értékelése szerint a magyarországi vizes világbajnokság nemcsak a sportágazatban, hanem számos más területen, így a turizmusban, a gazdaságban és a kulturális életben is éreztette pozitív hatását.

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy “feledhetetlen időszak áll mögöttünk, hiszen a nemzetközi szövetség (FINA) története legjobb világbajnokságának adtunk otthont, helyet foglalva ezzel a világ sporttérképén, immár rendezőként is”.

A világesemény sikerét az eredmények és a számok is igazolják – mondta. “Szakmai szempontokat nézve a kilenc dobogós hely és az úszás éremtáblázatán elért hetedik helyezés önmagáért beszél” – tette hozzá Szabó Tünde.

Kitért rá, hogy a vb eseményeit az öt helyszínen és a három szurkolói zónában 485 ezren tekintették meg, a tévéképernyő előtt pedig naponta 600-800 ezren követték nyomon. Külön kiemelte a magyar-horvát férfi vízilabdadöntőt, amelynek élő televíziós közvetítését idehaza több mint egymillióan látták.

Szabó Tünde

Az államtitkár idézte a Magyar Turisztikai Ügynökség adatait, amelyek szerint a budapesti szállások átlagos kihasználtsága a vb két hete alatt több mint 90 százalékos volt, ami azt jelenti, hogy a szállodák csaknem telt házzal működtek. A vb-re érkezett mintegy kétszázezer turista kétharmada azt válaszolta egy felmérésben, hogy “vissza is fog térni Magyarországra, és környezetüknek is ajánlani fogja hazánkat”.

Szabó Tünde megemlítette a kulturális központok látogatottságának jelentős emelkedését is, minősítése szerint “a vendéglátás és a múzeumok is a vizes világbajnokság nyertesei”.

Az államtitkár összegzésképpen úgy fogalmazott: “A FINA vizes világbajnokság sikerét figyelembe véve bármilyen nagyszabású, rangos sportrendezvény lebonyolítására készen állunk. Nemcsak kreativitásban, szakmai tudásban, de minőségi létesítmények terén is.”

Forrás: MTI, MTI Fotó: Czeglédi Zsolt