Mi másról írhatnánk, mint az év első Grand Slam-tornájáról.

Előtte természetesen a magyar versenyzőkről.

Babos Tímea – ahogy az várható volt – nem lett az Év női sportolója, hiszen páros világbajnoki címe nem volt elég az aranyérmeket futószalagon szállító Hosszú Katinkával szemben, de ez az „ezüstérem” is büszkeséggel töltheti el a soproni lányt. A pályán azonban még nem érték ekkora sikerek, hiszen rögtön a nyitókörben búcsúzott Hobartban.

Timi  Coco Vandeweghe ellen kezd az AO első fordulójában.

Az első felnőtt Grand Slam selejtezőjében induló Piros Zsombor ismét nagyot robbantott. A 180. helyen álló argentin Facundo Bagnisszal parázs meccset játszott és öt meccslabdát hárítva győzte le. Ez már a második olyan sikere volt az idei szezonban, amire joggal kapta fel fejét a teniszvilág. A folytatásban azonban megálljt parancsolt neki a világranglista 107. amerikai Bjorn Fratangelo. Ahogyan Stollár Fanni is azonnal befejezte Melbourne-i szereplését. Őt a svájci Viktorija Golubic búcsúztatta.

DTTT-o2VQAA23yK

Fucsovics Marci világranglista helyezésének köszönhetően természetesen alanyi jogon főtáblás. Így ő nem selejtezett, hanem Canberrában teniszezett, ahol döntőbe is jutott egy 75K Challenger tornán. Mire e sorokat olvassák, Önök már tudják, hogy végzett hajnalban az olasz Seppi (87.) ellenében.

Marci első ellenfele Melbourne-ben, a világranglista 88. helyén álló moldáv Radu Albot lesz!

Hatalmas siker, hogy az első alkalommal kiírt ÉV CSAPATA díjat (az egyéni sportágak csapatversenyében) a tenisz Davis-kupa csapatunk nyerte el a 60. Év Sportolója gálán. Ezúton is gratulálunk a srácoknak és Köves Gábor kapitánynak. (Mi is rátok szavaztunk 😉 )

Pár nappal egy Grand Slam torna előtt mindig izgalommal böngészik a sorsolást mind a szakemberek, mind pedig a rajongók. Az udvariasság jegyében kezdjük a hölgyekkel.

Ha egyikük sem hibázik a világelső Halep már a harmadik körben találkozhat Kvitovával, majd esetleges sikere esetén Pliskovával. Nem lesz könnyű menet. Ahogyan Garbine Muguruza-é sem, hiszen az ő Agnieszka Radwanskával kerülhet szembe, majd a Kerber-Sharapova parti továbbjutójával, bár Sharapova játéka nagy kérdőjel számunkra. Ahogy nyitóképünkön láthatják, az egyik szaklap számítógépes adatbázisa Svitolinát hozta ki bajnoknak.

A Hopman kupa után azt írtuk: kíváncsian várjuk az ott brillírozó Belinda Bencic szereplését. Nos, ma már még jobban. Ugyanis a 23-szoros GS bajnok, világranglista 5. Venus Williams ellen kezd majd.

DTT-BnqVwAAJIuV

Korábban megírtuk, hogy az uraknál nem lesz ott Andy Murray. Nélküle is természetesen komoly párharcokra van kilátás. Érthetően mindenki 2017 hősire, azaz Federerre és Nadalra kíváncsi leginkább. Egyikük sem panaszkodhat. A papírforma szerint a svájcinak Gasquet, míg a mallorcainak talán Marin Cilic lehet az első igazán nehéz ellenfele. Djokovic és Wawrinka viszont azonos ágra (sőt negyedbe) kerültek.

A selejtezőkön már pattog a labda, de hamarosan kezdetét veszi az esztendő első csúcstornája. Már alig várjuk.

Képek: Tennis ACT, Aus Open twitter