Horvátországban nem áll meg a kéziünnep, de rövidesen a női ág is felpörög.

Hétvégén a középdöntővel folytatódik a női Bajnokok Ligája. Pénteken este fél 8-kor a Győr Bukarestben lép pályára, a Fradi pedig a Buducnost-ot fogadja vasárnap délután 3-kor.

Miután a csoportkör több esetben is nagy izgalmak közt ért véget (a horvátok kikaptak a kiesés elől menekülő svédektől, a németek pontot vesztettek Macedónia ellen, a spanyolok pedig végül csak kikaptak a D-csoport “rangadóján), a középdönőben egymást érik a fenomenális mérkőzések a férfi Eb-n.

duazqsdwsaa77u8

Miután Norvégia és Horvátország megizzadt Szerbia, illetve Fehéroroszország ellen az 1. főcsoportban Zágrábban, a két csapat egymással talákozott, amely a franciák szinte verhetetlen pozicióját tekitve majdhogynem a csoport második továbbjutójáról döntött. A hazaiak hatalmas eltökéltséggel, a kapuban parádézó Stevanovic-csal végig domináltak, végül 32:28-ra magabiztosan húzták be a találkozót, miközben Franciaország, szintén hálóőre, Vincent Gerard vezetésével 23:17-re verte Svédországot.

A 2. főcsoportban Varasdon Csehország meglepetésre sokáig vezetett a németekkel szemben, de az utolsó negyedben a címvédő szinte végig gólcsendre kényszerítette ellenfelét, így végül 22:19-re megfordult a mérkőzés. Bosszankodhatnak a szlovénok, hiszen miután hiába hozták a C-csoport legjobb teljesítményét, mindössze 1 ponttal jutottak középdöntőbe, most még Dániától is kikaptak, így elszállni látszik a továbbjutás esélye.

Nem is lenne igazi egy kontinenstorna felháborodás nélkül, amit a szlovénok folytatnak a múlt hetiek után, és már hazautazással is fenyegetőznek, azonban kicsi az esélye, hogy ténylegesen megtennék és vállalnák annak komoly következményeit.

Az ellenfelek felháborodását pedig Lino Cervar, a hazaiak szövetségi kapitánya biztosítja, aki azok után, hogy eddig sem a legsportszerűbb edzőként tekintettünk rá, átlépett gy határt, mikor a fehéroroszok elleni meccs végjátékában maga is a pályán fogta az egyenlítésért támadó vendégek átlövőjét – ezen “apró” szabálytalanságáért az EHF 3000 euróra (közel 1 millió forint) büntette meg.

Horvátország, EHF Férfi Kézilabda Európa-bajnokság

1. csoport (Zágráb):
Szerbia – Norvégia 27:32
Horvátország – Fehéroroszország 25:23
Svédország – Franciaország 17:23
Horvátország – Norvégia 32:28

2. csoport (Varasd):
Németország – Csehország 22:19
Szlovénia – Dánia 28:31
Németország – Dánia 25:26
Macedónia – Spanyolország 20:31

Aki követi a kézilabdát, az bizonyára már értesült róla, hogy a dánok után minket is “térdre kényszerítettek” a remekelő csehek, így a magyar válogatott szerdán pont nélkül kiesett a tornáról. A hivatalos helyezésünk a 14., mely még a két éve Talant Dushebaev vezetésével elhasaló csapaténál (12.) is rosszabb.

Tényleg ekkora csalódás a válogatott EB-szereplése?

A körülményeket figyelembe véve egyáltalán nem. Változatlanul kitartok amellett, amit a beharangozóban írtam; ebben a csapatban benne volt egy bravúr, ami Spanyolország ellen kis híján össze is jött, de egy ilyen kerettől nem (volt) reális elvárás, hogy 60 percen keresztül világszínvonalon teljesítsenek.

A szövetség ujjal mutogat Vranjes-re, a szurkolók pedig (végre valahára) a sokkal inkább hibás utánpótlásképzésre. Való igaz, az újdonsült szövetségi kapitány talán túl későn ismerte fel a magyar keret képességeit, hogy a válogatott még nem elég jó támadásban a rohanós német játékhoz, de egy 10-15 éve halogatott generációváltást kellett (volna) eszközölnie néhány hét alatt.

dt0ephfx0aiihsw

Mindezek ellenére nem is sikerült annyira rosszul, a fiatal átlövők egytől egyig remekeltek (mindenképp ki kell emeljük a nemzeti csapatban debütáló Bartók Donátot, aki többször még a vezérszerepet is magára vállalta), szélen azonban sokáig egyáltalán nem volt játékunk, a védekezés a spanyol meccstől eltekintve szintén hagy kivetnivalót maga után, akárcsak az eladott labdák, de a fiúk idővel összeszoknak, ezeket a problémákat pedig ki lehet küszöbölni.

Hogy mindez mennyire sikerül a júniusi világbajnoki selejtezőkre, illetve a tényleges célt tekitve, Tokyóra, azt majd az idő válaszolja csak meg… Hajrá Magyarország! Hajrá, magyar kézilabda!

Képek: EHF Euro twitter