Egy álom vált valóra

Ha kíváncsiak voltunk arra, hogy, mennyien kelhettek hétfőn hajnalban Fucsovics Marci Federer elleni találkozójára, ugyanezt a kérdést feltehettük tegnap is, amikor Babos Timi Grand Slam trófeáért lépett pályára a félig sem telt Rod Laver Arena-ban. A háló másik oldalán a lehető legerősebb, legeredményesebb ellenfél állt. A Makarova/Vesnina kettős trófeái közül ugyanis csak és kizárólag az ausztrál hiányzott. A másik három GS tornát már megnyerték, emellett olimpiai és világbajnokok is, azaz nem a magyar-francia duó számított a finálé favoritjának.

Timiék remekül működnek együtt a pályán, de tény: Kiki Mladenovic 2017 augusztusa óta nem nyert egyéni mérkőzést, így az önbizalma nincs éppen a fellegekben. Többször is hibázott a szerb és bosnyák származású sztár, de mégis Babos Timi adogatását nyerte el először az orosz páros. Fejben azonban rögtön rendezték a sorokat, és 34 percnyi játék után Makarova már a szettben maradásért adogatott. Szerencsére ez nem sikerült, így az első játszma a “miénk” lett.

gsbajnok

A második játékban már mindkét oldalon több volt a hiba, és ezáltal több a break, de a játék érdemi képe nem változott, így 82 percnyi játék után Timiék boldogan ölelkezhettek össze.

BABOS TÍMEA A MAGYAR TENISZTÖRTÉNELEM ELSŐ FELNŐTT AUS OPEN BAJNOKA.

Gratulálunk!

És ez még mind semmi, hiszen rögtön duplázhat is, hiszen alig kétórás pihenő után a vegyespárosok csatározásában is döntőbe került az indiai Rohan Bopanna oldalán, a María José Martínez Sánchez, Marcelo Demoliner spanyol, brazil kettős ellenében.

A vegyespáros döntő vasárnap hajnalban kezdődik, az ellenfél pedig a 8. kiemelt Gabriela Dabrowski, Mate Pavic kanadai, horvát kettős lesz.

A folytatásban a valaha élt legnagyobb, Roger Federer érkezett a centerre, hogy tovább folytassa masírozását a 20. Grand Slam címe felé. A dél-korai szupertini, Chung, aki búcsúztatta Zverevet és Djokovicot is, vélhetően ugyanazzal szembesült, mint hétfőn Fucsovics Marci. Hiába van bárkinek bármilyen taktikai elképzelése, az egyszerűen nem működik a bázeli zseni ellen. Pillanatok alatt 1:5 állt a táblán és 34 percnyi játék után máris egy szett a svájci neve mellett. A másodikban sem támadt fel a fiatal tehetség, sőt 1:4-nél ápolást is kért majd nem sokkal később feladni kényszerült (?) a találkozót. Így Roger Federer készülhet a Marin Cilic elleni döntőre.

Kép: Aus Open twitter