Egy korábbról elhalasztott forduló megrendezése után véget ért a férfibajnokság alapszakasza.

Amely két hatalmas meglepetést is hozott. Október óta a bajnoki szuperfavorit mindössze négy vereséget szenvedett el a pontvadászatban (mind a négyet közvetlen riválistól) de az utolsó akadályban megbotlottak Vojvodáék. A Kaposvár ugyanis a harmadik játékrészben Gibbs vezérletével 35 pontot szórt a Szolnoknak, így Ford-ék számára nem bizonyult elegendőnek a hátralévő 10 perc a tetemes hátrány ledolgozásához.

Rögtön hozzá kell tennünk, hogy az Olajnak bőven belefért ez a váratlan zakó, ugyanis kikapott a Körmend is. Mára már mindenki tudja, hogy a Kecskemétet nem lehet félvállról venni, de a 16 pontos különbség elsőre kicsit meglepőnek tűnt.

A Falco viszont 2700 nézője előtt győzött, mint mindig odahaza, így megerősítette második helyét az Olaj mögött, sőt az Alba izzadtságszagú soproni győzelme miatt Gasper Potocnik fiai csak negyedik helyről kezdték meg a középszakaszt.

A Kaposvár mellett a Paks szolgáltatta a másik meglepetést. Vagy a Jászberény, amely folytatja a menekülést a kiesőzónából? Mindenesetre az újabb bukta edzőváltást hozott a Duna-partján. Teo Cizmic munkáját ugyanis megköszönték és immár sokadjára Schmidt Béla lesz majd a vezetőedző. A kosarsport.hu képe ezen a találkozón készült.

Eredmények:
Magyar férfi bajnokság, NBI/A-csoport, alapszakasz, 23. forduló:

Kaposvári KK – Szolnoki Olaj KK 97-89(22-26, 18-19, 35-16, 22-28)
KTE-Duna Aszfalt – Egis Körmend 93-77 (27-24, 22-15, 25-15, 19-23)
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Pécsi VSK-VEOLIA 80–61 (20–23, 26–14, 18–13, 16–11)
Sopron KC – Alba Fehérvár 77-80 (23-20, 19-14, 14-26, 21-20)
Atomerõmû SE – JP Auto-JKSE 66-74 (20-24, 16-21, 16-16, 14-13)
Naturtex-SZTE-Szedeák – MAFC 108–85 (29–23, 25–23, 28–15, 26–24)
DEAC – Zalakerámia ZTE KK 83–71 (23–18, 23–23, 18–11, 19–19)

Az alapszakasz végeredménye:

Képkivágás

Hogy van-e értelme/létjogosultsága a középszakasznak ezt sokan vitatják, de jelen pillanatban ez a versenykiírás, így mindenkinek ehhez kell alkalmazkodni. Röviden ennek lebonyolításáról. Az 1.-5., a 6.-10., és a 11.-14. helyezettek mostantól kizárólag egymással játszanak, azaz a középszakasz felsőházában mostantól csak az öt legjobb játszik egymás ellen, ami igazi csemegéket ígér.

Hagyományosan az alapszakasz győztese pihenőt kap, így az első körben Falco-Kecskemét, és a szezonban – minden sorozatot beleszámolva – hatodjára Alba-Körmend rangadókat rendeztek.

A szombathelyi vár, azaz az Arena Savaria továbbra is bevehetetlen, mivel a “várvédők”  – immár sokadjára Perl és Govens vezetésével – vereséggel küldték haza a kecskemétieket. A hátvédpáros 38 pontot jegyzett a 87-ből.

Érdekes, hogy a Körmend kétszer is legyőzte a Szolnokot, de az idei szezonban már ötödjére kapott ki az Albától. Egyszer az alapszakaszban, kétszer a Fiba Europe Cup-ban, egyszer a Magyar Kupában és most a középszakaszban. Gasper Potocnik fiai nem találnak fogást Lórántékon, így szerdán még csak utolérték a kék-fehérek a vasiakat, de szombaton már meg is előzték őket.

Eredmények:
Magyar férfi bajnokság, NBI/A-csoport, Középszakasz, Felsőház, 1. forduló

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – KTE-Duna Aszfalt 87–74 (19–13, 27–24, 19–21, 22–16)
Alba Fehérvár – Egis Körmend 88-69 (20-17, 22-10, 26-18, 20-14)

Képek: kosarsport.hu