Az elmúlt héten ismét dupla fordulót rendeztek a férfiak pontvadászatában.

Szerdán, Körmenden az Olaj olyat tett, amit az idén még soha. Legyőzte az MTE-t. Kis túlzással a meccs során végig a vendégek akarata érvénysült. A harmadik negyedben Vojvoda “megszórta” Fanning-éket, ahonnan már nem volt visszaút. Ferencz Csabáék zsinórban negyedik vereségüket könyvelték el. Eddig is toronymagas középszakasz-elsőnek gondoltuk Perryéket, de ezzel a győzelemmel már páholyból nézhetik, hogy a riválisok miként verik körbe egymást.

Papírforma eredményt hozott a bajnok kecskeméti vendégjátéka. Az Alba a katasztrofális őszi kezdése után olyannyira formába került, hogy pillanatnyilag őket várjuk döntőbe a Szolnok mellé. Nem játszott rosszul a KTE, főként légiósai teljesítettek jól, de Lórántéké a jobb csapat, ami most az eredményben is megmutatkozott.

A válogatott Rosco Allen sajnálatos sérüléséről már beszámoltunk.

Eredmények:
Magyar férfi bajnokság, NBI/A-csoport, Középszakasz, Felsőház, 2. forduló

Egis Körmend – Szolnoki Olaj KK 74–85 (17–22, 22–18, 19–24, 16–21)
KTE-Duna Aszfalt – Alba Fehérvár 67–77 (17–17, 20–13, 11–24, 19–23)

Szombaton ismét a két szerdai nyerő került ki győztesen a partikból. Szolnokon már félidőre nagyon komolynak tűnő előnyt építettek ki a hazaiak (50:33), pedig még a fiatal Rudner Gábort is kezdőbe nevezte Dragen Aleksic. Ő két triplával jelezte is, hogy nem méltatlanul viseli az Olaj mezét. A negyedik negyedben jött a már szokásosnak is nevezhető szolnoki leolvadás, de ahogy lenni szokott Perry-ék megrázták magukat és behúzták a meccset. A KTE nyeretlen még a középszakaszban.

DaxEVNiX4AAN3zU

Parázs meccset játszott egymással a két tavalyi döntős Székesfehérváron. A vendégek mindössze heten léptek pályára, de így is egylabdás vereséget szenvedtek csak, ami nem éppen a győztes, Alba dicsérete. A végére drámai izgalmak maradtak. 69:67-re még a Falco vezetett, majd vezérüket Govens-t kiállították. Nélküle pedig a a csapat nem az igazi, de még így is nyerhettek volna. Simpson négy büntetőt is a helyére küldött, de 71:70-nél Perl középtávolija nem befelé, hanem lefelé csorgott a gyűrűről, így a hősien küzdő szombathelyiek vereséggel utaztak haza. A Fehérvár 100%-os a középszakaszban.

Eredmények:
Magyar férfi bajnokság, NBI/A-csoport, Középszakasz, Felsőház, 3. forduló

Szolnoki Olaj KK – KTE-Duna Aszfalt 88–77 (27–13, 23–20, 20–20, 18–24)
Alba Fehérvár – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 71–70 (23–20, 14–11, 18–21, 16–18)

Kép: kosarsport.hu, Alba Fehérvár Basket twitter/Simon Erika