A hétvége legnagyobb történései, a második amerikai klasszikus és az angol királyi mérföldes találka is tökéletesen beleillik a képbe, de az elmúlt hetünk krónikája itt még nem állt meg.

Úgy látszik, minden egyes héten újabb tőrt akarnak forgatni a telivértenyésztők szívében, ahogyan újra és újra Scat Daddy-csikók kerekednek felül társaikon. Szombaton nem csak Jusfity volt az egyetlen zászlóvivője korán elhunyt apjának: Tap Daddy, egy hároméves kanca győzedelmeskedett, amivel Scat Daddy 100. black type ivadékává vált. Ironikus módon legjobbjai mind 2015. decemberi halála után ütötték fel fejüket: mint a Royal Ascot címvédésre készülő Lady Aurelia, ki most rója hivatalos munkáit Keeneland pályáján.

Az ír-brit tenyésztés ezüstkoronás apaménje, Dubawi szintén szombaton jubilált, mikor Old Persian nevű lánya lett 150. black type győztes utódja, miután a hároméves kanca nem talált ellenfélre a Fairway Stakes-ben.

A karrierje kapujában álló Charm Spirit nem nagy számokat, hanem első nyertes csikóját ünnepelhette, miután DivinerAngliában megtörte nyeretlenségi státuszát.

Japánban pedig már az amerikaiakhoz hasonlatosan a második klasszikusok sorát is lefutották, ezúttal az Oaks (Yushun Himba)színpadán: az egykor versenypályán, ma ménesben hódító Lord Kanaloa és Orfevre legelső háromévesei igencsak jól reklámozzák a friss apaméneket, hiszen lányaik nem csak igazolták, de felül is múlták az első klasszikusbeli formát. Almond Eye (Lord Kanaloa) újfent fölülemelkedett az évjáraton, és könnyű két hosszas győzelmével (és majdnem még egy rekordidővel) reális esélye van, hogy októberben bezsebelje a Hármas Tiarát. Lucky Lilac (Orfevre) a mérföldön második, most harmadikként ért célba.

Ilyen briliáns japán kancák mellett felkötheti a nadrágot Európa az elit futamokon – talán épp ezért döntött úgy John Magnier, a Coolmore birodalom tulajdonosa egy hete túladott egy Amedeo Modigliani festményen $157,2 millióért. Talán Galileo finnyás lett, és már csak aranyat eszik. Vagy csak nem fértek már el a trófeái.

Amerikában Edgar Prado újabb mérföldkövet lovagolt meg, és lett az észak-amerikai lóversenyzés történelmének nyolcadik zsokéja, elérte a 7000 győzelmet.

Bár még javában Hármas Korona lázában ég az USA, elkezdett mocorogni a Breeders’ Cup szervezősége is. Ahogyan azt már korábban megírtuk, bekerül a programba a BC Juvenile Turf Sprint (Gr1) – a nem is oly újonnan alapított versenyszámot pedig körülölelik majd a kétévesek számára nyitott további futamok, megalkotva „Future Stars Friday”-t az egész pénteki programnak. A fő attrakció a Juvenile lesz, a kétéves mének homokon futott mérkőzése; a Dirt Mile és eddig pénteki utolsó felvonásként rendezett Distaff pedig a kilencfutamos szombati programba olvad bele. Az egész programot itt tekinthetik meg, a díjszabás szintén változott.

Fotó: Breeders’ Cup Wagering