Igencsak nagy bakot lőttünk, amikor is tegnapi írásunkban a világelsőt neveztük ki a női döntő esélyesének.

Persze mégsem hibáztunk fatálisat, hiszen a világranglista vezetője a 10. helyezettel találkozott. Azonban az a tényt figyelmen kívül hagytuk, hogy a a 24 éves amerikai hölgy, Sloane Stephens

még soha nem vesztett döntőt pályafutása során.

A háromszoros junior és egyszeres felnőtt Grand Slam-bajnok csodálatosan kezdte a mérkőzést. Viszonylag hamar megbrékelte – a közönség nagy részének támogatását élvező – román ellenfelét így 42 percnyi játék után máris szettelőnyben volt az amerikai lány.

Sőt a második játszmában is 2:0 állt már a neve mellett, amikor Halep még agresszívabbá vált és 3:2-re fordítani tudott. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy Simona 1 órányi játék után vezetett először, és azt gondolhattuk innen már nincs visszaút Babos Tímea korábbi páros partnere számára, de Sloane ezt másként gondolta. 2:4 után semmire vette el a világelső adogatójátékát, sőt pillanatokkal később már 4:4 állt az eredményjelzőkön. Ekkor azonban tartogatott még egy fordulatot a női döntő második játékrésze, mert onnan már csak Halep nyert pontot így következhetett a döntő játszma.

Aztán a folytatásban is ő dominált. 3:0-ás vezetésénél vajh átfutott az agyán a tavalyi finálé? Akkor ugyanígy a döntő szettben 3:0-ra vezetett, mégis a fiatal Ostapenko emelhette magasba a trófeát. Itt azonban már 4:0 lett a folytatás és dráma fordulat már nem állt be a mérkőzésen. A vége 3:6, 6:4, 6:1 azaz

Simona Halep magasba emelhette pályafutása első, felnőtt Grand Slam trófeáját, míg Sloane Stephens először vesztett finálét karrierje során.

A friss GS-bajnok, azonnal csapatához sietett a tribünre és mondanunk sem kell: szem nem maradt szárazon, míg a vesztes szintén könnyeivel küszködve ült a székében.

wf

Simona természetesen marad világelső, míg a Sloane a 4. helyre jön fel hétfőtől.

Ugye tudják? 15 órától a férfi finálé jön. Rafa tizenegyedszer vagy Thiem először?

Kép: RG twitter, WTA twitter