Harmadik mérkőzéssel folytatódott a bajnoki döntő a férfi kosárlabda-bajnokságban. 

Bizonyos szempontból kiénekelte a sajtot a Falco az Olaj szájából a sajtot kedden, hiszen a találkozó nagy részében a Tisza-partiak szája íze szerint alakult, de a meccsvégi lefagyásuk (mindösszesen 6 pont az utolsó negyedben) vereséghez vezetett, így csütörtökön még nem készülhettek bajnokavatásra  a szolnoki szurkolók. Sőt, a Govens-szel megerősített sárga-fekete alakulat győzni érkezett az alföldre. Óriási hangulat, totális telt ház várta a csapatokat a Tiszaligeti Sportcsarnokban.

A meccs a döntőhöz illő feszült hangulatban kezdődött. Mindkét oldalon sok volt  a hiba, és a palánk alatt nem kímélték egymást a magasemberek.  Másfél perccel az első etap zárása előtt egy labdaeladás miatt alakult ki az első jelentősebb előny. Perry zsákolása után 20:10-nél zúgott a “tíz…tíz…tíz” a publikumtól. Sekulovic csapata nem tudott érdemben reagálni így tovább ugyan nőtt a különbség a hazaiak javára, de közelebb sem tudtak kerülni a vendégek. 43:33 a félidő.

A Szolnok továbbra is olyan szenzációsan védekezett, hogy a 27. percben Tóth Norberték még mindig csak 43 pontnál jártak.  Perry triplája után az Olaj  viszont már 60-nál. A szolnoki henger robogott tovább. A harmadik szakaszt 28:15-re hozták Ford-ék, így a 30 perc utáni 71:48-as eredmény katasztrofális verést sejtetett.

Govensék azonban nem akartak ebbe beletörődni. Perl Zoltán gyors egymásután két triplát hintett, igaz szolnoki oldalon a padról beszálló Browning is megtette ugyanezt.

Az utolsó percekben az Olaj már csak közönségének játszott, hiszen a győztes kilétéhez nem férhetett kétség. A publikum ezt vastapssal honorálta. A 3 sikerig tartó bajnoki döntőben a Szolnok 2:1-re vezet, így nagyon közel került ahhoz, hogy története során nyolcadjára is Magyarország bajnokává koronázzák, de ehhez természetesen a Falconak még lesz szava. A negyedik meccs következik hétfőn, Szombathelyen.

Magyar férfi NBI/A, döntő, harmadik mérkőzés:

Szolnoki Olaj KK – Falco – Vulcano Energia KC Szombathely 89–70 (22–11, 21–22, 28–15, 18–22)

Kép: kosarsport.hu