Többször beszámoltunk már itt a Turf&Sports-on arról, hogy a Magyar Lovassport Szövetség fennállásnak egyik komoly mérföldkövéhez érkezett és története során először fog ötcsillagos, azaz a legfelső kategóriába sorolt díjugrató versenyt rendezni.

Ennek a történelmi eseménynek a sajtótájékoztatóján járt ott a Racing Portal, a csodálatosan újjávarázsolt Nemzeti Lovardában. (Honlapunk karbantartása miatt a Turf&Sports-on számolunk be a történtekről).

A szót elsőként Budai Gyula az olimpiai felkészülést koordináló bizottságának elnöke ragadta magához, aki elmondta: két okból is van oka az örömre. Egyrészről, hogy méltó, európai körülmények között köszöntheti a megjelenteket, másrészről pedig, hogy ilyen színvonalas verseny sajtótájékoztatóján mondhat pár szót. Reményei szerint ez az ötcsillagos verseny – a lovassport Forma 1-e – mostantól hagyomány lesz országunkban, de ő már 2020-ra, a tokiói olimpiára figyel leginkább, és meggyőződése, hogy ott is lesz magyar lovas a startnál.

Őt – a képen látható – Fábiáncsis Gábor a Nemzeti Lovarda igazgatója követte a mikrofonnál. Ő érthetően a másfél éves felújításról beszélt, és az ekkora versenyt megelőző előkészületekről. 170 állandó és 120 mobilbox várja majd a lovakat.

DSC_0111

Az újságírók számára legfontosabb adatokat Stróbl Dorottya főtitkár asszony ismertette. Az ötcsillagos besorolás a legmagasabb a díjugrató sportban.

A négy nap során 425 ezer eurót osztanak szét. 

A program legfontosabb eseményei a pénteki Nagydíj, a szombati Világkupa forduló és a vasárnapi Nemzetek Díja csapatverseny.  26 országból 200 lovat neveztek, illetve egészen pontosan 260-at, mert 60 „négylábú” a fiatal lovak versenyében áll majd starthoz. Hatalmas elismerés, hogy a nyolc „nagy lovas nemzet” mellett Budapest rendezi a 9. ötcsillagos megmérettetést, azaz a Divízió II-es döntőt, melynek első két helyezettje (szintén el)jut a barcelonai fináléba.

A budapesti verseny iránt hatalmas az érdeklődés. Nem csak a 26 országból érkező 88 versenyző terén, hanem itt lesz a FEI, azaz a Nemzetközi Lovas Szövetség elnöke, több prominense, sőt az európai szövetség konferenciát hívott össze a verseny időpontjára.

Azt hiszem nem túlzás kijelenteni, hogy egy sikeres rendezéssel Magyarország még inkább bekerül majd a lovassport nagy vérkeringésébe.

A beszédek sorát Szotyori Nagy Kristóf szakági elnök zárta. Ő arról szólt, hogy maximum 20 magyar versenyző indulhat a hétvégén. A százéves sorozatban, a Nations Cup-ban, a szövetségi kapitány kijelölte már csapatát, amelyben egy helyen történt változás a 2016-ban győztes gárdához képest. Hugyecz Mariann, Horváth Balázs és ifj., Szabó Gábor mellett a tavaly kiváló évet záró Krucsó Szabolcs lovagol majd színeinkben. (Tartalék ifj. Kövy András lesz). Az elnök elmondta, hogy hárman is magyar tenyésztésű lóval próbálnak majd eredményesen szerepelni és, hogy ő is a tokiói olimpiai részvételt tekinti legfőbb kitűzött céljának.

A sajtótájékoztató után elnök úr örömmel állt a Racing Portal rendelkezésére, így pár kérdést neki szegeztünk. Ezt holnap olvashatják majd itt a Turf&Sports-on.

Sereg András/Racing Portal, képek: Kristófcsik Rozi